95 éve lefotózták, 80 éve felfedezték, 4 éve ejtették

95 évvel ezelőtt ezen a napon készült az első felvétel a titokzatos, feltételezett kilencedik bolygóról. Azért keresték, mert feltűnt az asztrológusoknak, hogy bizonyos személyiségjegyeket nem tudnak megmagyarázni néhány embernél a horoszkópjuk alapján. Ezért aztán feltételezték, hogy kell lennie a Neptunusz pályáján kívül egy még ismeretlen bolygónak amelynek ezeket a személyiségjegyeket okoznia kell. A problémás horoszkópok alapján aztán sikerült is megállapítani az új bolygó helyét.

Vicceltem. Aki még nem tudja, az asztrológia képtelen bármiféle előrejelzésre. Nem az asztrológusok voltak, hanem az asztronómusok, azaz a csillagászok. És azért gyanakodtak, mert furcsa, érthetetlen eltéréseket találtak a Neptunusz mozgásában ahhoz képest, amit a newton-törvények előrejeleztek. Azonban nem sikerült megismételni a Neptunusz ugyanilyen számításokkal megtámogatott felfedezésének sikerét. A Plútó kisiklott a kezeik közül. Az 1915-ös fotóra (illetve rajta a Plútóra) valójában csak később bukkantak rá. A Plutót csak 15 évvel később (szintén márciusban) fedezte fel inkább véletlenül a bolygóvadász Clyde Tombaugh.

2006-ban aztán a Nemzetközi Csillagászati Únió megfosztotta a Plútót a "bolygó" státusztól. Aki ma a titokzatos Planet X-et, a tizedik bolygót keresi, annak már kettőt kell találnia.