Stephen Hawking is ufóhívő lett?

"A világhírű asztrofizikus kinyilvánította, hogy hisz a földönkívüliek létezésében, sőt, egy esetleges inváziót is lehetségesnek tart." - írja többek között a Nők Lapja Cafe. Nem kétlem, hogy Hawking e megnyilatkozását jelentősen túlértékelik az ufóhívők. Hawking nem állítja azt, hogy az idegenek már itt is jártak - márpedig ez lényeges eleme az ufólegendának.

 

Nagyon sok neves kutató, tudós gondolja úgy, hogy a Földön kívül más égitesten is lennie kell életnek, esetleg intelligens életnek. Ezért is hívták életre a SETI programot (Search for Extraterrestrial Intelligence), amelynek elsőrendű feladata a Földön kívüli élet, intelligencia jeleinek keresése. Hawking álláspontja azokkal egyezik, akik szerint a passzív keresés még elmegy, sőt fontos is lehet, de szerinte óvakodnunk kell attól, hogy észrevetessük magunkat az idegenekkel. Szerinte egy kapcsolatfelvétel szükségszerűen katasztrófával végződne. Hawking saját emberi történelmünkre alapozza ezt a feltételezését. Hódító eleink sose a felfedezett területek eredeti lakosainak érdekében cselekedtek.

Két évvel ezelőtt Almár Iván csillagász, űrkutató, a SETI bizottság tagja a SETI Liga Giordano Bruno-emlékdíját kapta. Almár az elmúlt években egy olyan matematikai modellt javasolt, mely az általunk tudatosan vagy akaratlanul küldött jelek osztályozását valósítja meg, főleg arra való tekintettel, hogy "lelepleződésünk" mekkora veszéllyel járhat. Erről akkor a Szkeptikus Blogban is beszámoltunk.

Forrás: Discovery Channel