Ami egy homeopátiás szer gyártóját sose fenyegeti

Egy homeopátiás szert gyártó céget nem fenyegeti az a veszély, amibe most például a Newron Pharmaceuticals nevű cég belefutott. A cég weboldaláról (!) is letölthető riport szerint SERENA fantázianevű gyógyszerük - amelyet idegi eredetű derékfájdalmak ellen fejlesztettek ki - a IIb/III szintű klinikai teszteken nem szerepelt jobban, mint a placébó. A 12 hétig tartó teszt során 411 derékfájdalomra panaszkodó páciensnek adagolták az új, ralfinamid tartalmú szert, illetve az attól külsőleg megkülönböztethetetlen placébó pirulát és a fájdalomérzetet a két csoportban egy 11 fokozatú Likert skálán mérték.

Pedig komoly eredmények voltak azzal kapcsolatban, hogy a ralfinamid pontosan hogyan hat az idegsejtekre patkány modellben, valamint a fázis I és II tesztek is bíztatóak voltak:

"Nagyon meglepődtünk és elkedvetlenedtünk az eredmények miatt. Pláne a nagyon szignifikán hatást mutató fázis II. eredmények és a pozitív preklinikai adatok után." - mondta keseregve a Newron vezérigazgatója. A cég részvényeinek értéke soha nem látott mértékben esett a hír hallatára, és a cég szóvivője szerint elbocsájtásokra lehet számítani.

Nem kétséges, hogy a sok-sok év fejlesztést követő engedélyeztetés és tesztek során nagy a kísértés, hogy a hasonló esetben a cégek ne fogadják el a kedvezőtlen eredményt, hanem inkább trükközzenek. Erre is vannak példák, és ez nem válik a gyógyszeripar, a modern egészségügy dicsőségére. Azonban erre nem az kell, hogy legyen a válasz, hogy szüntessük be a randomizált, kontrollált duplavak klinikai teszteket és hagyatkozzunk a gyógyult páciensek beszámolóira.

A kontrollált klinikai tesztek azért szükségesek, hogy a bonyolult körülmények között, amelybe a betegség spontán lefolyásától, a páciens és az orvos lelkivilágán, kapcsolatán túl még sok minden belejátszik, ki tudjuk szűrni, hogy a konkrét kezelés, szer hatása milyen. Mint ahogy a fentebbi példa mutatja, ebben még akkor se lehetünk biztosak, ha egyébként az elméleti hátteret viszonylag mélyen ismerjük. Most képzeljük el, hogy mi van, ha úgy alkalmazunk egy kezelést, hogy se az elméleti háttér nem ismert, se meggyőzően pozitív klinikai eredmények nincsenek!

Forrás: Weborvos